Magyar Onkológusok Társasága® XXXV. KONGRESSZUSA

2023. november 9-11. Budapest, Budapest Kongresszusi Központ

Tisztelt Tagtársak! Kedves Kollégák!

A Magyar Onkológusok Társasága® 2023. november 9. és 11. között rendezi meg XXXV. Kongresszusát Budapesten, a Budapest Kongresszusi Központban
(https://www.bcc.hu/hu/kongresszusi-koezpont).

Az előző, 2021. évi, sikeres, szegedi MOT® Kongresszus és a rekordszámú résztvevővel megrendezett, tavaly szeptemberi, balatonfüredi „kis MOT®” Konferenciát követően újra nagy szeretettel hívjuk és várjuk tagtársainkat és az onkológia határterületein dolgozó kollégáinkat, valamint a daganatok elleni küzdelemben aktívan tevékenykedő egyéb tudományos és betegszervezetek tagjait. 

Járványügyi korlátozásokra már nem kell számítanunk, de a daganatok elleni közös harcunkban még a mai napig érezzük a COVID-19 pandémia következményeit, amihez az ukrajnai háború okozta, az egészségügyet sem elkerülő gazdasági nehézségek is hozzáadódnak.

A Kongresszus tudományos bizottságában az elnökség tagjain kívül a MOT® szekcióinak vezetői is szerepet kapnak, ami egyben a sokrétű, multidiszciplináris tudományos program biztosítéka is – beleértve a szakdolgozókat és a fiatal onkológusokat is. Az újonnan megalakult Multidiszciplináris Robotsebészeti Szekció is színvonalas tudományos program keretében tekinti át a hazai daganatsebészet legújabb eredményeit.

Emellett – az utazási korlátozások elmúltával – rangos külföldi és hazai előadók kerültek meghívásra, és természetesen teret biztosítunk a Kongresszust támogató cégeknek, hogy szimpóziumok mutathassák be újdonságaikat.

A színvonalas tudományos és közösségi programokra szeretettel várjuk valamennyi tagtársunkat és minden, az onkológia iránt érdeklődő társszakma képviselőjét!

Prof. Dr. Polgár Csaba
elnök

 

online regisztráció